Az alvás és az önállóság kérdése
A tekintélyelvű gyermekgondozási szakértők és könyvek a csecsemő minél korábbi autonómiáját, függetlenségét részesítik előnyben és tartják kívánatos célnak. Úgy gondolják, hogy a korai önállóságra szoktatás megalapozza a majdani felnőtt magabiztosságot és individualizmust és az egész életen át tartó egészséges alvást.
Az igazság az, hogy soha semmilyen kutatás nem igazolta ezen feltételezéseket.
A kötődést segítő nevelés és ezen belül az együttalvás felnőtt életre gyakorolt hatását is keveset kutatták még. Ezek eredményeképpen azt találták a kutatók, hogy mind gyermekkorban, mind felnőtt korban kevesebb szorongásról, magasabb önbizalomról és a fizikai érintésekkel kapcsolatban kevesebb kényelmetlenség érzésről számoltak be azok, akiknek lehetőségük volt szüleikkel együtt aludni.
Mindenkinek magának kell végiggondolni, hogy mi az, amivel megpróbálja megnyugtatni, elaltatni, visszaaltatni gyermekét, de ne felejtsük el, hogy rossz, vagy egy nagyobb gyerekkel már kivitelezhetetlen szokásokat is kialakíthatunk. Amíg természetes egy újszülött karban hordozása és ringatása, nem biztos, hogy egy 20 kg-os óvodást is szívesen cipelgetnénk fel s alá a szobában. Nem kívánatos, hogy a TV nézés közben aludjon el a csecsemő és később kisiskolásként is ehhez ragaszkodjon. Az éjszakai séta, autókázás, végszükség esetén talán elfogadható, de rendszeres altatási rituálénak nem állja meg a helyét. Határozottan jelezzük, hogy éjszaka nincs játék. Ha nem is sikerül őt visszaaltatni, akkor is tegyünk úgy, mint aki nem is vesz tudomást arról, hogy ő játszani szeretne. Engedjük, hogy a közelünkben legyen, de legyünk határozottak ebben a kérdésben. Ekkor valóban hasznos a következetesség.
Különösen fontos, hogy figyelembe vegyük növekvő gyermekünk változó igényeit és természetes fejlődését, idegrendszerének érését és ennek megfelelően gondoskodjunk róla. Ne várjunk el olyat egy pár hetes csöppségtől, ami egy 2-3 éves esetében teljesen normális „követelmény”. Minden gyermek, ki előbb, ki később eljut odáig, hogy szeretne egyedül aludni a saját szobájában. Vannak határozott, öntudatos kétévesek, akik hamar kiköltöznek a szülői ágyból vagy szobából és vannak nagyon mélyen kötődő kiskamaszok, akik csak 10-12 évesen elég érettek ehhez. Nincsen általános szabály vagy követelmény. Az adott család helyzete, döntése, a gyermek és szülők aktuális igényei a meghatározóak. Teljesen természetes az is, hogy a fejlődés során vannak megtorpanások és visszalépések, amikor a már önálló gyermek ismét szorosabb kötődést, ezzel együtt szorosabb testkontaktust igényel, hogy ebből erőt merítve eljusson egy még önállóbb életszakaszba.
